Barion Pixel

Halászléfőző fesztivál



Minden év július második hétvégén kerül megrendezésre.

A hagyományos Bajai Halászlé recept:

Hozzávalók: Hal, hagyma, őrölt pirospaprika, só és víz. Az erősségét a belefőzött, de nem szétdarabolt szárított cseresznyepaprikával lehet szabályozni úgy, hogy aki erősen szereti, az ezt szétnyomja a tányérjában. A jó léhez fejenként fél kg vegyes hal vagy ponty szükséges. Kilónként egy nagyobb fej vöröshagymát, és egy púpozott evőkanál jó minőségű házi őrölt pirospaprikát kell számítanunk. 

A főzés mindig szabad tűzön és bográcsban történik. A halat irdaljuk, daraboljuk,  előre sózzuk. A vöröshagymát apró kockára vágjuk és a bogrács aljára szórjuk. Erre rápakoljuk a halszeleteket, melyek 2-3 ujjnyinál ne legyenek vékonyabbak. Az apróbb halakat csak felébe vágjuk. Nagyon fontos, hogy tisztítás közben a pontynak egy garatszervét a „méregfogat” ki kell szednünk mivel a lé ettől keserű lesz. A halszeletek mellé az összes ehető belsőséget, az úszó hólyagokat is a bográcsba helyezzük. Miután ez mind megtörtént felöntjük hideg vízzel.
A mennyiség kg-ként 1.2-1.4 liter. Az a szólás mondás járja, hogy a víz a halat 2-3 ujjnyira lepje el. Otthonunkban a főzés száraz ártéri tűzifa helyett kereskedelemben kapható gázégő fejjel is történhet, de az igazi nagy élmény a dunai homokzátonyon uszadék fával. Miután a bográcsot a tűz fölé akasztottuk, megvárjuk még felhabosodik és amikor a habját a forrással kezdi elveszteni kanalazzuk bele a fent említett törött paprika mennyiséget. Fontos, hogy ezek után a levet élénk tűzön folyamatosan forralni kell, fél órán keresztül. Közben kóstolgatjuk, ha szükséges sót még tehetünk hozzá. A hagyma és paprika mennyiségre azonban vigyázni kell, mivel ha túl sok a hagyma akkor nagyon édes lesz és ha túl sok a paprika akkor pedig keserű. Fél óra intenzív forralás után a lé elkészül, a kimosott hideg tésztára szedjük és fogyasztható. A bajai tradíció szerint először a levet esszük sok tésztával, aztán külön a halat.


„300 éves város, 300 bogrács halászlé" - Gasztronómiai rendezvény

Baja legnagyobb gasztronómiai rendezvénye a Halászléfőző fesztivál az 1696 decemberében történt várossá nyilvánítási eseményhez köthető. Ekkor kapta I. Lipót császártól a mezővárosi rangot a település. 

Az első fesztivál ötletet 1996-ban Béres Béla, a városi művelődési ház akkori igazgatója adta. 

Mivel Baja város lakóinak egységes életérzése, hogy minden ünnepet halászléfőzéssel tartanak, így született a szlogen „300 éves város, 300 bogrács halászlé”. 

Ez szerint tehát a város, mint egy nagy család ünnepelte meg az alapítást a főtéren 300 bogrács halászlével. 

Mivel a várossá nyilvánítás karácsonykor történt, a város címere Ádámot és Évát ábrázolja.